Üdvözöljük a

TSZSZ kérelem beadás menete | Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Pályázatok - Széchenyi 2020 Információk első kézből

Kamarai rendezvények

<< 2017 November >>
KeSzeCsüSzoVa
  12345
6789101112
1314151617
18
19
20212223242526
27282930   

TSZSZ kérelem beadás menete

Szerző: Bata Balázs | 2014. június 18.

Mikor tud segíteni a TSZSZ?

  • A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) a 2013. évi XXXIV. törvény alapján az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből fakadó viták ügyében tud eljárni. Kérelmet adhat be, és így a szakértői eljárás lefolytatását kérheti a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó.
  • Elengedhetetlen, hogy a vitás teljesítéssel összefüggésben írásbeli szerződés álljon rendelkezésre, mert a jogszabály szerint csak ebben az esetben fogadható be a kérelem.
  • Fontos tudni, hogy a jogszabályok nem zárják ki a visszamenőleges hatályt, tehát a TSZSZ létrehozását megelőzően indult ügyekben is lehet szakértői eljárást indítani. Egyedül arra érdemes figyelni, hogy már elévült követeléseket esetleges kedvező szakvélemény birtokában sem fognak tudni bíróság előtt érvényesíteni.
  • A TSZSZ eljárásának legfőbb célja az elhúzódó elszámolási viták rendezésének felgyorsítása. A TSZSZ szakvélemény elkészítésének határideje 30 nap, ami indokolt esetben maximum 30 nappal meghosszabbítható, így 60 napon belül minden esetben lezárul a szakértői eljárás.
  • Előfordult, hogy már a szakértői eljárás megindítása elegendő volt a felek megegyezéséhez, ami így még a hiánypótlási szakaszban megtörtént, tehát ténylegesen nem is kellett lefolytatni az eljárást. Több alkalommal a helyszíni szemlén, a szakértői tanács jelenlétében sikerült megállapodniuk a feleknek.
  • A TSZSZ szakvéleményére alapított per a kiemelt jelentőségű perek kategóriáján belül egy új eljárástípus. A TSZSZ szakvélemény birtokában indított per esetében az általános szabályokhoz képest rövidebb határidőkkel (gyorsabban), speciális eljárási szabályokkal folyik az eljárás. Bár a megegyezések aránya is kiemelkedő, a TSZSZ szakvélemény legnagyobb előnye, hogy ilyen, gyorsított bírósági eljárás alapítható rá. A már folyamatban lévő és az általános szabályok szerint folyó bírósági eljárásokban pedig magánszakértői véleményként veszik figyelembe a TSZSZ szakvéleményét.

 

Hogyan kell beadni a kérelmet?

  • A jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a szakértői eljárás elektronikus kommunikációra épül, így elsősorban elektronikusan lehet kérelmet beadni, ha ez nem lehetséges, postán, vagy személyesen a kérelmező székhelye szerint illetékes területi kamaránál.
  • E-mailben, postán vagy személyesen benyújtott kérelmekhez mindenekelőtt ki kell tölteni a kérelem formanyomtatványt. A formanyomtatvány és a kitöltéssel kapcsolatos részletes útmutató megtalálható a www.mkik.hu/hu/tszsz honlapon.
  • Csatolni kell a kérelemhez minden olyan, a kérelmező rendelkezésére álló dokumentumot, amely a vita eldöntését szolgálhatja. A kérelem befogadása előtt minden esetben nyilatkoznia kell a kérelmezőnek arról, hogy semmilyen releváns adatot/információt nem hallgat el, illetve amennyiben tudomása van olyan további iratról/dokumentumról, ami fontos lehet, de nem csatolta, ennek mi az oka.
  • A szakértői eljárási díjat a kérelem beadásával egyidejűleg meg kell fizetni az MKIK elkülönített 10300002-20373432-71003285 számú alszámlájára. A szakértői eljárási díj mértéke a kérelemben vitatott összeg nettó értékének 1 %-a, minimum 60 000 Ft, maximum 450 000 Ft. A kérelemhez kérjük csatolni a befizetésről szóló igazolást.
  • A kérelem űrlap kitölthető a www.mkik-tszsz.hu webcímen elérhető online felületen is, ebben az esetben a kapcsolódó dokumentumokat is ugyanezen a rendszeren keresztül lehet továbbítani.

 

Gyakran előforduló hibák a kérelem beadásakor:

  • A kérelmezetthez, illetve a teljesítéssel érintett helyszín birtokosához nem adnak e-mailes elérhetőséget. Mivel a TSZSZ eljárása a rendkívül szoros eljárási határidők miatt alapvetően elektronikus eljárás, a felekkel elektronikus levélben kell kommunikálnunk, ezért van szükségünk működő, ellenőrzött e-mail címekre.
  • Nem írják le a vitatott teljesítést. Ha ezt a részt nem töltik ki, akkor nem tudjuk mi az, aminek a megállapítását kérik, sok esetben azt sem tudjuk eldönteni, mik lennének a releváns dokumentumok, kell-e hiánypótlást kérnünk, milyen szakterületekről jelöljünk ki szakértőket, stb.
  • Nem megfelelően/nem pontosan adják meg a vitatott összeget, vagy megadnak egy összeget, de nem jelölik meg, hogy az nettó vagy bruttó. A vitatott összeg az, aminek a kifizetését/ki nem fizetését a kérelmező vitatja, tehát aminek a jogosságáról a szakértői tanács a szakvéleményben dönt. Ezt minden esetben a kérelmezőnek kell meghatároznia, a szakértői tanács kizárólag a rendelkezésére bocsátott adatok és iratok alapján dolgozik.
  • Nem mellékelnek semmilyen dokumentumot. Legalább a vállalkozási szerződés csatolása elengedhetetlen, továbbá be kell csatolni a szerződésben rögzített átadási dokumentumokat, illetve minden olyan kapcsolódó dokumentumot, amelynek meglétét jogszabály kötelezően előírja. Ezeken túl a kérelmező érdeke az, hogy minden olyan dokumentumot rendelkezésünkre bocsásson, ami segítheti a szakértői tanácsot a vita eldöntésében.
  • Nem fizetik be a szakértői eljárási díjat. A jogszabály szerint a szakértői díjat a kérelem beadásakor kell megfizetni. A befizetés elhalasztására, részletfizetésre azért nincs lehetőség, mert a szakértői díj teljes egészében az ügyben eljáró szakértői tanács díjazása. Amennyiben tehát a befizetés nem történne meg, a szakértők kifizetése nem lenne biztosított.